A tudás hatalom.

Ez a weboldal elsősorban azzal a céllal jött létre, hogy megkönnyítsem vele a történelemből való felkészülést. Szándékaim szerint óravázlatok, fogalmak, gyakorló feladatok és történelmi érdekességek is helyet kapnak majd az oldalon. Ugyanakkor minden olyan fontosabb információt is meg kívánok majd osztani, ami a tantárgyhoz, iskolai szinten kapcsolódik (pl. tehetséggondozás, differenciálás, versenyfelhívás).